2012. május 25. Orbán


Gondatlanság, nem bűncselekmény történt

  2010. január 11. - 15:24


Tavaly novemberben először a PSZÁF, majd a VPOP kezdett nyomozni a Sciennet háza táján, végül a GVH eljárást is indított több, a vállalkozásban álló cégeik ellen is. A vizsgálat odáig fajult, hogy őrizetbe vették a Sciennet ügyvezetőjét, Leinemann Zsoltot, a cég számláját pedig zárolták, a fogyasztók jogellenes befolyásolása és tisztességtelen kereskedelem vádjaival. Múlt hét pénteken, január 8-án az MTV Ma Reggel című műsorának vendégei voltak Leinemann Zsolt ügyvédei, Futó Barnabás és Gyalog Balázs.
Állításaik szerint az ügyfelük ellen felhozott vádak több ponton is megkérdőjelezhetők. Érvelésük szerint a Sciennet esetében adóügyről és nem büntetőügyről kell beszélni.
Kiemelték továbbá azt is, hogy Leinemann Zsolt csupán meghatalmazottja, nem pedig ügyvezető igazgatója volt a cégnek, annak a cégnek, aminek székhelye, érdekeltsége Amerikában van és amit Leinemann ügyvédei csak Amerikai Gazdasági Társulásként emlegettek. Gyalog Balázs elmondása szerint korábban senki sem jelezte azt, hogy ennek a külföldi érdekeltségű cégnek adózási kötelezettsége lenne Magyarország felé. Azt is leszögezték viszont, hogy ha a hatósági nyomozás során bebizonyosodik a követelés jogossága, akkor hajlandóak fizetni.
Futó Barnabás kiemelte, ügyfele bűncselekményt nem követett el, maximum gondatlan volt.
A két jogi képviselő nehezményezte, hogy a hatóságok által lefoglalt elektronikus adatokat a mai napig nem kapták vissza, holott a törvény szerint az adatok lemásolása után vissza kell szolgáltatni őket. Az adatok lefoglalásánál továbbá szabálytalanság is történt, mivel nem vontak be szakértőt.
Az eszközök és a szükséges adatok hiányában a cég 440000 tagja két hónapja mindezek következtében nem tud dolgozni. Több olyan hírek is feltűnt, mi szerint a tagok kizsákmányolása áll a háttérben, azonban ezt határozottan cáfolták, Leinemann Zsolt és a cég többi törzsvásárlója közt semmilyen ellentét nincs, ezt csupán a sajtó generálja.
Futó Barnabás és Gyalog Balázs szerint más érdekek húzódnak a Sciennet törzsvásárlói rendszer megbénítása mögött, de ennél többet nem árultak el.
A klubtagok szeretnének tovább dolgozni, azonban az adatok és eszközök hiányában ezt addig nem tehetik meg, amíg a VPOP vissza nem szolgáltatja az elkobzott számítógépeket.


« Vissza a főoldalra | Vissza az MLM rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »