2012. május 25. Orbán


Újra itt a hálózatépítők napja!- Interjú Tonk Emillel

  2010. február 25. - 16:47


Tavaly áprilisban rendezték meg először Magyarországon az MLM Klasszikusokat, azt a fórumot, ahol mlm-esek egymástól tanulhatnak a profi hálózatépítésről, és megalapozhatják saját üzletük sikerét. Idén április 17-én, a Papp László Budapest Sportarénában ismét megrendezik a Hálózatépítők Napját, ahol a legsikeresebb hálózatépítők közül hatan szerepelnek egy színpadon.
A rendezvény fő mottója:
"Az okos ember a saját tapasztalataiból tanul, a másokéból karriert csinál."
A rendezvény megálmodója és létrehozója Tonk Emil, akit az első nagytalálkozó fogadtatásáról, és az idei tervekről kérdeztük.
 
Hogyan és mikor született meg az MLM klasszikusok ötlete?
Már régi álmom volt, hogy összehozzam a hazai MLM-eseket, cégektől függetlenül, hogy egymástól tanulhassanak. Úgy gondolom ezt a szakmát csak profin érdemes űzni, ami a szakmai tudás elsajátítása nélkül nem működik. Az első Hálózatépítők Napja tavaly áprilisban került megrendezésre. Ezt szakmai napot, a rendezvény előtt kétkedés és várakozás vette körül, de kitartottunk amellett, hogy igenis szükség van egy ilyen jellegű, a hálózatépítők szakmai összefogását erősítő eseményre.
 
Hogy vagy megelégedve az első MLM Klasszikusok fogadtatásával?
Avárakozásoknak megfelelően a rendezvény a résztvevők között osztatlan elismerésre talált. Több mint 2500 vendég vett részt Magyarországról valamint a környező országokból, és abban a ritka élményben volt részük, hogy egyébként a hálózatépítésben versenyző hálózatok és vezetők megosztották tudásukat és tapasztalatukat a Network Marketing szakmáról. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, melyek igazolták, hogy nem volt hiába az erőfeszítés.
 
Mi a célod hosszútávon az MLM Klasszikusokkal, ha jól tudom, már javában zajlik a következő szervezése?
A pozitív visszajelzések arra bátorítottak, hogy ez a rendezvény új előadókkal újra megrendezésre kerüljön. Számos hálózat és hálózatépítő már készül a találkozóra, ami meggyőződésem szerint az MLM szakma rendkívüli napja lesz. 2010. április 17-én – csakúgy, mint tavaly – ismét 6 előadó lesz, akik az előzőekhez hasonlóan nagy sikereket értek el a hálózatépítésben. A cél továbbra is a szakma értékeinek, kiválóságainak bemutatása, és a hálózatépítés szakmai elismerésének, presztízsének erősítése. Biztos vagyok benne, hogy ez a második találkozó még nagyobb érdeklődés mellett kerül megrendezésre.
 
Kikre számíthatunk előadóként?
Büszke vagyok arra, hogy az előadók között köszönthetjük majd a hazai mlm-szakma olyan kiválóságait és elismert vezetőit, mint Balogh Ottó, Halmi István, Hervát Attila, Tóth Cecília és Varga Róbert. Kétségem sincs a felől, hogy a tavalyi előadókhoz hasonlóan ők is nagyszerű előadással ajándékozzák meg a rendezvény résztvevőit. Számomra teljesen természetes, hogy mindenki a tudása legjavát fogja nyújtani. Ez egy ritka alkalom, amikor a szakma jóságáról, értékeiről lehet hallani, és találkozni más hálózatok építőivel.
 
Idén milyen témákra számíthatunk?
A mostani rendezvényen hangsúlyt a tanulás és személyes példamutatás fontosságára, valamint a vezetővé válásra fektetjük. Kiemelt szerepet kap az együttműködés és felépítés ereje is.
 
Mi az, amit még mindenképpen érdemes tudni a találkozóról?
Óriási dolog, hogy egy légtérben, egy napon lehet találkozni nagyszerű vezetőkkel és tanulni vágyó hálózatépítőkkel. Teremtsük meg és erősítsük a szakma presztízsét, tudja meg mindenki, hogy a hálózatépítés az emberek építésének kiváló lehetősége
A rendezvényről folyamatos tájékoztatást www.mlmklasszikusok.hu weboldalon, a +36-20-497-13-91-es információs számon és a vezetőktől lehet kapni. Honlapunkon online rendelési lehetőség is működik, valamint információ a csoportos jegyvásárlásról.
 
Mit üzensz még az olvasóknak?
Mindenkit sok szeretettel várok 2010. április 17-én! Találkozzunk a Papp László Budapest Sportarénában! Megígérem ritka élmény lesz. Azt ajánlom, hogy ezt a napot mindenki jelölje be a naptárában, mint az MLM magasiskolájának napját, és legyen mindenki számára a mottó: „Az okos ember a saját tapasztalataiból tanul, a másokéból karriert csinál”.

Jegyrendelés: http://www.mlmklasszikusok.hu/?mkkod=pp196 



« Vissza a főoldalra | Vissza az MLM rovatba | Hír hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »