2010. április 27. - 8:34

Az MLM Café által is átvett,
a Népszabadság nyomtatott és on-line kiadásában 2010. április 21.-én, „Eltűnt a ScienNet-ügyfelek foglalója” című cikk (http://nol.hu/gazdasag/20100421-eltunt_a_sciennet-ugyfelek_foglaloja) Leinemann Zsolt, és a Sciennet törzsvásárlói rendszer állítása szerint nem valós és rágalmazó közléseket tartalmaz. Az a cím, hogy „Eltűnt a ScienNet-ügyfelek foglalója” hamis.
A Sciennet szerint a valós tényadat, hogy a ScienNet Törzsvásárlók a ScienNet saját kiadású és előállítású online utalványait vásárolhatták meg, vagy fizethették ki ellenértékük egy részét foglalóként, mely az utalványra letett foglalót és vásárlási elkötelezettséget jelentett a Törzsvásárlók részéről. A foglaló összege a Törzsvásárlókkal kötött szerződés értelmében időkorlát nélkül kiegészíthető az utalvány teljes értékére és levásárolható a Termékpartnereknél. Mivel a vásárlási utalvány a cég saját terméke, ezért az arra megfizetett foglaló, azaz vételár rész, a társaság saját pénzeszköze. Így a foglalóval a cég, mint saját pénzeszközével szabadon rendelkezhet, de figyelembe kell vennie a foglalóra vonatkozó szabályokat és a Törzsvásárlókkal, illetve Termékpartnerekkel kötött szerződésekben szereplő kötelezettségeket.
Ezeket a kötelezettségeket, Leinemann Zsolt és a Sciennet szerint, természetesen a cég minden esetben figyelembe vette, minden ügyfél fel tudta használni az utalványokra befizetett foglalóját, és a hatóság működésre vonatkozó engedélye után a jövőben is fel tudja használni a foglalóit. Nem tűnt el az ügyfelek foglalója! A törzsvásárlói szerződés Általános Szerződési Feltétele és mellékletei értelmében a foglalót egy megrendelt vásárlási utalvány értékébe olyan összegben lehet beszámítani, amennyi az adott utalvánnyal történő vásárlási érték után, a Termékpartner által a ScienNet részére fizetendő jutalék összege.
Így tehát az előzetesen a cég saját termékére, azaz az online-utalványra letett összegekkel, mint saját pénzeszközével a ScienNet szabadon rendelkezhet, akár jutalékot is fizethet belőle azoknak, akik a vásárlási utalvány megszerzésére és azzal kapcsolatos elkötelezettségre megnyerték az újabb Törzsvásárlókat. Tehát a foglaló felhasználása jutalékfizetésre nem okoz likviditási problémát a ScienNetnek, hiszen annak fedezetére mindig ott van az éppen aktuálisan beváltott utalvány után fizetendő termékpartneri jutalék. Mivel a cég saját termékét értékesíti, és arra tesznek le foglalót a vásárlók, ezért, az összegekkel, mint saját pénzeszközzel rendelkezhet a ScienNet, mely nem ütközik jogszabályba.
Tévesen állítják azt a Sciennet szerint, hogy „A tagok többmilliárdos befizetéseinek nyoma sincs a virtuális számlákon”. A virtuális számlákon a befizetések ott vannak, nyilván vannak tartva a ScienNet szerverein és adathordozóin, de jelenleg a VPOP vizsgálat miatt a személyes web irodák és virtuális számlák nem elérhetőek és a VPOP engedélyéig, vagy hozzájárulásáig nem is lesznek elérhetőek. A virtuális számlák nevében is benne van az a tény, hogy azokon csak számok szerepelnek, az összegek a cég bankszámláján vannak, letéti számlán kezelve.
A cikkben azt írják, hogy „mert a vámőrség lefoglalta a cég egyetlen szerverét”. A Sciennet szerint nem igaz ez a kijelentés, mivel a ScienNetnek egyetlen szervere sem lett lefoglalva, mert olyan nem működött és nem működik Magyarországon. A ScienNettel szerződésben álló Adamasz Kft. szervere lett lefoglalva, mely adatmentést és gyorsítótár szolgáltatást végzett.
A törzsvásárói rendszer szerint valótlan az a mondat, hogy ”A gondosan felépített rendszer újraindításának és továbbműködtetésének az a legfőbb akadálya, hogy a tagság által befizetett összegek nagy részének „nyoma veszett”. A valós tény az, hogy minden bejövő és kimenő tétel a bankszámlán keresztül pontosan nyomon követhetőek és minden kimenő tétel a törzsvásárlói és termékpartneri szerződések szabályai és feltételei szerint kerültek kifizetésre. A fentiekben már részletesen taglalt foglaló felhasználási szabályok szerint egyértelmű, hogy a rendszer újraindításának nem lehet akadálya, ahhoz kizárólag a VPOP hozzájárulása és engedélye szükséges.
A cikkben közölt, táblázatban szereplő számadatok a Sciennet szerint nem felelnek meg a valóságnak, ezért kérték a forrás megnevezését! A forrás feltételezhetően nem legális és publikus csatornákból származhat, ezért amennyiben nem nevezik meg a forrás személyét, úgy haladéktalanul jogi következményeket foganatosítanak majd. Ezzel kapcsolatban is várják a Népszabadság válaszát.
Hamis az a megállapítás a Sciennet szerint, hogy „A milliárdos kifizetéseket a tagok ..., előre utalásaiból fedezték.” Az előreutalás közleménnyel befolyt összegeket a cég nem kezelte saját pénzeszközként mindaddig, amíg azokat vásárlási utalványokra nem fordították a Törzsvásárlók, így azokból, kifizetéseket sem eszközölt soha a ScienNet.
Valótlan az a mondatrész, hogy „Nemcsak vásárlással ..., avagy előre utalással is növelhette jutalékát és gyarapíthatta egyéb jogait.” Az előre utalással nem növelhette senki a rendszerben a jutalékát és nem gyarapíthatta jogait. Az ilyen közleményű, bankszámlára történő befizetések egy külön virtuális számlán vannak kezelve és vezetve, melyről a Törzsvásárló vásárlási utalványokat vásárolhat, foglalózhat, vagy visszakérheti az oda könyvelt összegeket átutalással a saját bankszámlájára.
A jó hírnevet sértő megállapítást tartalmaz a Sciennet szerint ez a mondat: „Úgy tűnik, keresztet vethet a pénzére.” Minden Törzsvásárló a befizetett foglalóját időkorlát nélkül a szerződések és feltételeik értelmében felhasználhatják vásárlásra a foglaló kiegészítése után. Amíg a hatósági intézkedés tart, addig a törzsvásárlói szerződés ÁSZF 10.6. pontja értelmében vis maior esete áll fenn és a szerződés hatálya szünetel. Ahogy a vis maior esemény megszűnik pár nap múlva a Törzsvásárlók és a ScienNet használhatják a rendszert, a hatóság engedélyével, a magyar jogszabályok teljes betartása mellett.