A meggyőzés harmadik eleme maga a beszéd, amelyet öt lépésben kell létrehozni. Első lépés az anyaggyűjtés, aztán jön az elrendezés, a kifejezés, majd a megtanulás és előadás. Mivel az utóbbi két lépés nem tartozik szorosan a szöveg előállításához, hanem a szöveg dramaturgiájához, koncentráljunk az első három lépésre.

Az anyaggyűjtés során összegyűjtjük gondolatainkat és „bizonyítékainkat”, és logikus érvekkel támasztjuk alá azokat. Aztán pedig meg kell mutatni, hogyan illeszkednek egymáshoz a „bizonyítékok”, és hogyan mutatnak egyetlen biztos konklúzió felé. Ilyen „bizonyítékként” használhatunk valóságon alapuló történeteket, példákat, tényeket és statisztikákat, hasonlatokat vagy „vallomásokat”. Ezek közül a szakirodalom a statisztikai tényeket és „vallomásokat” tarja a legmeggyőzőbbnek.

Fontos szempont az is, hogy milyen típusú közönséggel állunk szembe. A pozitív közönség csak „feltöltődésre” vágyik, így a történetek, példák vagy hasonlatok kielégítik ezt a vágyukat. Az ellenségesnek viszont kőkemény statisztikai tényekkel kell szolgálnunk. A semleges és érdektelen közönségggel szembenézőknek a statisztikákat és „vallomásokat” ajánljuk.

Mindezeket a „bizonyítékokat” majd a beszéd tárgyalás részébe kell belehelyezni, mert elég szárazak. Helyettük inkább humorral, közös tapasztalatokra való utalással vagy bókokkal, dicsérettel kezdjünk inkább!

A következő lépés az elrendezés. Ekkor az ötleteket és érveket logikus sorba kell rendezni ahhoz, hogy a hallgatóság könnyen megértse és megjegyezze a mondottakat. Ehhez először egy tételmondatra van szükség, majd vezérmondatokra, melyek megmagyarázzák a tételmondatot, és végül részletekre, melyek érthetővé és érdekessé teszik vezérmondatainkat.

A tételmondat lehet bíráló-értékelő vagy megfogalmazhatja irányelvünket. A bíráló tételmondat a beszélő véleményét vagy ítéletét tartalmazza, elégedetlenségére utal, és rámutat a probléma okára. Az irányelvet megfogalmazó mondatok ezzel szemben a jövőre koncentrálnak, arra, hogy mit kellene tenni az adott helyzetben.

A tételmondatunkat kifejtő vezérmondataink akkor lesznek hatásosak, ha egyszerűek, és logikusan fejtik ki a tételmondatot. Célszerű hasonlatokat vagy „vallomásokat” alkalmazni, mert azok érdekessé is teszik az alátámasztást. A kifejtést logikus szerkezetbe kell szervezni, melyekre különböző sémák léteznek. A meggyőző beszédek esetében a következő sémák ajánlottak: probléma – megoldás, elmélet – gyakorlat, megoldható – kívánatos, baj – orvosság. Ha a sémát már kiválasztottuk, elkezdhetjük felépíteni a beszédet bevezetés, tárgyalás és befejezés kereteibe.

A bevezetésnek van egy figyelemfelkeltő és egy iránymutató része. A figyelemfelkeltés részben humor, történetmesélés, közös tapasztalatokra való hivatkozás vagy sokk-technika  segítségével kelthetjük fel a közönség érdeklődését, és a beszélő itt kell megnyerje a közönség jóindulatát és elfogadását is. Az iránymutató rész a közönségnek abban segít, hogy megértse, merre fog haladni a beszéd menete.

 A tételmondat rendszerint közvetlenül a bevezetés után jön, de ha a séma úgy követeli meg, a tárgyalás zárómondata is lehet.

A tárgyalásban fejtjük ki mondanivalónkat, vezérmondatok és azok kibontása segítségével. Itt van a legnagyobb szükség logikára, és itt is építhetünk különböző sémákra a gondolatvezetés megkönnyítése érdekében. Kiindulhatunk példákból, melyekből aztán általánosítunk; alapozhatunk analógiára, ahol hasonló esetek alapján vonhatunk le konklúziót; a hatás – ok sémában egy jelenbeli helyzetet magyarázhatunk meg korábbi eseményekkel; az ok – hatás sémában pedig egy mindenki által kívánatos eredményt vázolhatunk fel. Ez utóbbi esetben a tételmondat legyen egy jelenbeli helyzet vagy állapot, amelynek eredménye vagy hatása a beszélő által kijelölt módon érhető el.

A sémát úgy kell megválasztani, hogy megfeleljen a közönség elvárásainak, a témának és a beszélő céljainak is. Azonban a puszta logika nem elég ahhoz, hogy egy beszéd sikeres legyen. Szükség van számos nyelvi eszközre is, amelyekre a harmadik rész tárgyalásánál térünk majd ki.

A befejezés a bevezetéshez hasonlóan rövid legyen, és egyértelműen derüljön ki belőle, hogy a beszélő milyen hatásra, válaszra számít a közönség részéről. Tartalmát illetően lehet egy tömör összefoglalás, egy erőteljes illusztrációja a tételmondatnak vagy egy ütős idézet.

A beszéd létrehozásának harmadik lépése a kifejezés, vagyis megfogalmazás, amely a mondanivaló hatásos megfogalmazását jelenti. Ez vonatkozik a használt szavakra, a mondatszerkesztésre vagy szóképekre. Mindezeknek az a célja, hogy kifejtsék és felerősítsék a tételmondat mondanivalóját, és közelebb hozzák azt a közönséghez.

Amikor a használandó szavakat válogatjuk meg, a két szempont az alkalmasság és világosság legyen. Használjunk köznapi, konkrét, a témára jellemző szavakat, ugyanis az elvont vagy technikai jellegű szavak érthetetlenné, így kevésbé hatásossá tehetik a meggyőzésre szánt beszédet. A meggyőző beszéd legyen rövid, és legyen benne sok ige, valamint tettre utaló szó. Ezen kívül a szókincs feleljen meg a beszélő egyéniségének, a közönségnek, a témának és az alkalomnak. Itt kell megemlíteni a humor kérdését is. Ha humort alkalmazunk, az legyen pezsdítő, ugyanakkor feleljen meg a témának és az alkalomnak, és óvakodjunk attól, hogy túlzásba vigyük.

A mondatszerkesztésnél arra figyeljünk, hogy egyszerű és logikus szerkesztésű kijelentő mondatokat használjunk. Többnyire első és második személyű névmásokat használjunk (én, te, mi, ti). Mivel élő szóban fogjuk a beszédet előadni, nyugodtan megismételhetünk egy szót többször is, vagy használhatunk sok rokon értelmű kifejezést – mindezek az ismételgetett szó könnyebb megjegyzését segítik elő. Természetesen ne essünk túlzásokba, mert az ismétlés könnyen eredményezhet monotonitást. Ezen kívül törekedjünk változatosságra a mondatok hosszát tekintve is, mert a váltakozó hosszúság segíthet a figyelem és érdeklődés fenntartásában is.

Mindezek mellett megtűzdelhetjük mondanivalónkat kérdésekkel, főként költői kérdésekkel, mert azok belső válaszadásra késztetik a közönséget. Használjunk ellentéteket, hasonlatokat vagy rokon értelmű szavakat, mert azok anélkül erősítik meg a tételmondat mondanivalóját, hogy plusz információval terhelnék a hallgatóságot. Ám túlzott használatuk csökkentheti a hatást. Egy másik nagyon hatásos elem a fokozás, mely egy kevésbé fontos elemmel indul, aztán egyre fontosabb elemek használatával fokozza a hatást. A javasolt elemek száma a három, amit fel lehet emelni akár háromszor háromra is. Hasonlóan ütős az idézetek használata is, mert azok kifejezőbben fogalmazzák meg a mondanivalót, mint ahogy a beszélő saját szavaival tudná, és ráadásul emlékezetesebbé is teszik a beszédet.

Igyekezzünk tehát mind szavak, mind mondatok, mind a stílus tekintetében a szituációnak megfelelő beszédet írni. Mindezeken túl ne feledkezzünk meg arról sem, hogy napjainkban az egyediség és a spontaneitás a legfontosabb. Tehát olyan beszédet írjunk, amely spontánnak hat, mert arra mint az őszinteség jelére, a beszélő igaz egyéniségének megnyilvánulására tekint a közönség.