2009. április 25. - 19:15

Egyik nap a feleségem megkérdezte, hogy miért foglalkozom MLM-mel, és nem tudtam azonnal válaszolni. Aztán egy nap gondolkodás után megfogalmazódott bennem, hogy leginkább a remény szó fejezi ki azt, hogy mi tart engem ebben az iparágban. A remény arra, hogy egy nap teljesen a magam ura leszek, hogy teljesen szabad leszek.
Ezt ígéred meg magadnak, amikor MLM-ezni kezdesz. Mert az MLM szabadságot jelent. És mindannyian hiszünk ebben.
Reménykedsz, aztán elkezdesz dolgozni, hogy megvalósítsd az álmod. Elkezdesz tagokat toborozni, ám közben nagyon sok fajta emberrel találkozol. És egyeseket teljesen hidegen fog hagyni minden, amit mondasz, és nemet mondanak az ajánlatodra. Még a barátaid is, és ez nagyon tud fájni. És ekkor mi történik? Magadra veszed az elutasítást. Személyes sértésnek érzed, dühös leszel és kiábrándulsz, és egyre jobban elveszted a reményt.
De lássuk, mi történik, ha olyanokkal találkozol, akiket érdekel az ajánlatod. Kérdéseket tesznek fel a termékről és az üzletről, végül pedig csatlakoznak a te vonaladhoz. Még ők hívnak fel, hogy elmondják, hogy alád szeretnének regisztrálni, és veled együtt szeretnék sokra vinni. Komolyan, az élet nem is lehetne ennél szebb, hisz azért dolgozol, hogy szponzorálhass másokat. És ilyenkor mit érzel? Lelkes vagy, izgatott, várakozásokkal vagy tele, elszánt és boldog vagy, hálás és reménytelt.
Ám tudod mit? Bármilyen hihetetlenül is hangzik, alapvetően semmi különbség sincs a két szituáció közt. Egyszerűen csak az eredménynek megfelelően reagáltál. Ha eredményes voltál, jól érzed magad. Ha nem, akkor meg rosszul. Mindenkivel így van ez, de feltétlenül így kell lennie? Ha valami nem jön össze, feltétlenül rosszul kell érezned magad? Ha valakit hetekig próbálsz meggyőzni, ő meg hiteget, de végül mégis visszalép, neked vissza kell vonulnod a munkától, ahogy a legtöbben tennék?
Azonosulsz a szituációval. Szívedre veszed és magadba zuhansz. És talán nem is dolgozol tovább. Mindennek az az oka, hogy magadra veszed az elutasítást. Ha megengeded, hogy a téged körülvevő világ ilyen hatással legyen rád, annak az az oka, hogy azt hiszed, hogy irányíthatod a világot és annak történéseit. Pedig nem! Lehet, hogy ez kissé kegyetlenül hangzik, de így van.
Azt hiszed, hogy sikerül befolyásolni a potenciális terjesztőt, hogy egy jó bemutatóval meg tudod győzni. Azt hiszed, hogy a csatlakozók miattad vagy felsővonalad vezetői miatt csatlakoznak. Vagy mert tökéletes mennyiségű információval vagy megnyerő hangoddal éred el, hogy alád regisztráljanak.
A két különböző kimenetelű szituációban az közös, hogy azt hiszed, szerves része vagy az egyenletnek. És ha az egyenlet két oldala nincs egyensúlyban, akkor lereagálod. Vagy pozitívan, vagy negatívan.
Mit lehet, vagy mit kell ezzel a helyzettel kezdeni? SEMMIT. Ne vedd a szívedre, ne csinálj belőle érzelmi kérdést, ne gyötrődj azon, hogy mit lehetett volna jobban csinálni… Felejtsd el, hogy tudnád irányítani a folyamatot. Csak azt tudod befolyásolni, hogy nem engeded, hogy mindez befolyásoljon téged.
Mint jó terjesztőnek csak egy dolgod van. Légy hírnök. Add át nekik az MLM üzenetet. És ezzel véget is ért a feladatod. Ha átveszik a stafétabotot, és tovább viszik, az nem a te érdemed. Ők álltak készen a feladatra. Te csak jó időben voltál a jó helyen. De ha még nem állnak készen a változtatásra, akkor teljesen mindegy, hogy mit teszel.
Tehát toborzáskor ne az EREDMÉNY legyen számodra a legfontosabb, hanem a FOLYAMAT. Csak a folyamatra figyelj, a toborzásra, a képzésre, az üzenet továbbadására. Arra koncentrálj, hogy legyél nagyszerű hírnök, nagyszerű szponzor, hozd ki a lehető legjobbat magadból. Ez minden, amit irányítani tudsz, tehát erre koncentrálj.
Ne koncentrálj az eredményre, arra, hogy lesz-e új belépőd, hogy hogyan tudnál befolyásolni másokat. És mindenekfelett, ne vedd a szívedre. Ne veszítsd szem elől az eredményt, de ne téveszd össze azt a céllal. Mert nem az. Ha a folyamatra figyelsz, és él benned a remény, meglesz az eredmény. Garantálom.
Sok sikert mindehhez!