2009. július 22. - 10:32
Az MLM-ben az új tagok keresésének és toborzásának csúcspontja a PREZENTÁCIÓ, az ÜZLETI LEHETŐSÉG BEMUTATÁSA. Big Al Schreiter The Recruiting System (Sponsoring Magic) c. könyvében azt javasolja, hogy ez a bemutató ne tartson tovább 25-30 percnél, ugyanis a tapasztalatok szerint egy információ annál hatásosabb, minél rövidebb idő alatt adják át. Ezért a bemutatónak nem szabad tovább tartania 30 percnél. Természetesen, ha fogyasztási cikkről van szó, az üzleti lehetőség bemutatása után javasolt 20-30 percet szánni arra is, hogy az érdeklődők kipróbálhassák a terméket.
Egy hatékony bemutatónak érintenie kell az üzlet minden fontos elemét ahhoz, hogy minden szükséges információt megadjon az érdekelteknek a kedvező döntés meghozatala érdekében. Az is fontos, hogy a bemutató személy olyan tapasztalt, kompetens terjesztő legyen, aki már kiterjedt hálózattal rendelkezik, jól ismeri az üzlet minden részletét, és jó előadói képességekkel rendelkezik.
Ha sikeres bemutatót szeretnél tartani, tisztában kell lenned azzal az 5 kérdéssel, amelyet már az első percben feltesz minden olyan ember, aki még nem dolgozott MLM rendszerben:
-
Milyen üzletről van szó?
-
Milyen a cég?
-
Milyen termékeket vagy szolgáltatásokat ajánl a cég?
-
Milyenek a képzései?
-
Hogyan és mennyit lehet keresni az üzlettel?
Ahhoz, hogy az emberek választ kapjanak a fenti kérdésekre, a bemutatónak 5 részből kell állnia, és minden rész 1-1 kérdésre fog válaszolni.
Első rész: Az üzlet
Időtartam: 2-3, maximum 5-7 perc. Tartalom: Már a kezdet kezdetén mondd el, hogy multi-level marketingről van szó, más szóval hálózatos értékesítésről. Akik ismerik ezt a fajta értékesítést, pontosan tudják, miről beszélsz. Azoknak, akik még nem hallottak róla, magyarázd el a különbséget a hagyományos értékesítési rendszer (termelő - importőr - szállító - nagyker - kisker) és a hálózatos értékesítés közt (termelő – több szintű terjesztői struktúra - kliens). Emeld ki a direkt értékesítés sajátosságát, azt, hogy nincsenek közvetítők, és hogy azért lehet jutalmat kapni, hogy valaki élő szóban ajánlja az általa is használt termékeket.
Második rész: A cég
Időtartam: 3 perc. Tartalom: A meghívottak arra lesznek kíváncsiak, hogy MI a cég neve, MENNYI tapasztalata van a multi-level marketing terén, és hogy VANNAK-E fejlődési tervei a jövőre nézve. Egyszóval azt akarják tudni, hogy a cég vezetői profik-e vagy csak amatőrök. Mutasd be, mennyire kompetens emberekből áll a felső vezetés, és bizonyítsd a mondottakat elért eredményeik felsorolásával. Azonban vigyázz, mert a túl sok statisztikai adat a szavahihetőség csökkenéséhez vezethet. A cég teljes történetét később is elmondhatod apránként.
Harmadik rész: A termékek
Időtartam: 7 perc. Tartalom: Csak egy általános bemutatást kell adni a termékekről vagy szolgáltatásokról, technikai kitérők nélkül, tehát csupán azok használatának előnyeit kell kidomborítani. Az érdeklődők később majd úgyis megtanulnak mindent a termékekről. Most viszont azt akarják tudni a meghívottak, hogy van-e kereslet a piacon a bemutatott termékek vagy szolgáltatások iránt, hogy el lehet-e adni azokat. Ilyenkor azonban nem az a feladatunk, hogy leg-legekben beszéljünk a termékek kiválóságáról. Időközben úgyis meg fognak arról bizonyosodni.
Negyedik rész: A képzés
Időtartam: 5 perc.Tartalom: Az emberek azt szeretnék tudni, hogy tudnának ők is sikeres MLM-esek lenni, ezért kell röviden megmagyarázni, miből áll majd a képzésük. Mennyibe kerül a belépés?" – Itt el kell mondani, hogy mennyibe kerül az üzletbe való belépés, mennyi a kezdő csomag (ha van ilyen) vagy a bázisképzésen való részvétel ára.
Ötödik rész: A marketingterv
Időtartam: 5 perc. Tartalom: A bemutató utolsó részében vázold fel, hogy mekkora a befektetés költsége, illetve az elérhető haszon ebben az üzletben. Konkrétabban szólva, a következő 3 kérdést kell megválaszolnod:
"Mit kell tennem?" – A válasz már elhangzott a negyedik részben, a képzésnél. Az embereket meg kell tanítani a technikára. Vagyis, beszéljenek meg találkozókat, vegyenek részt a szponzoruk prezentációin, és olvassanak MLM-es szakirodalmat."Mennyit lehet keresni?" – Itt tarts egy általános bemutatót a marketingtervről, majd konkrét példán keresztül mutasd be, hogyan történik a jutalékok és bónuszok kiszámítása. Ne túlozz, és főként ne keltsd azt az illúziót, hogy munka nélkül is pénzt lehet keresni. A marketing tervet nem kell teljes egészében bemutatni, és ugyanez érvényes a cég üzletpolitikájára is. Majd ha terjesztőként fennebb lépnek a karrierlétrán, ezeket a részleteket is megtanulják.
Egy jó MLM-es prezentációban mindezen elemeknek szerepelniük kell. Nincs ebben semmi rejtély. Ha megválaszoljuk az érdeklődők mind az 5 alapkérdését, könnyű lesz őket beléptetni. A prezentáció lezárásaként, egy bevált módszerhez folyamodva azt kell megkérdezni az érdeklődőktől, hogy véleményük szerint a bemutatott üzlet jó-e nekik vagy sem. Nagyon kevés reális esély van arra, hogy visszautasítsák, ugyanis minden kérdésükre választ kaptak kevesebb, mint fél óra alatt.