2012. május 25. Orbán


Chris Widener: A meggyőzés alappillérei

  2009. július 24. - 9:56


Ha hallottál már engem vezetésről beszélni, biztosan tudod, hogy nagyon egyszerűen és tömören szoktam összefoglalni a vezetés lényegét: Ráhatás. Ennyire egyszerű. Ha vezető vagy, hatással bírsz másokra. Különböző módszerekkel tudsz rájuk hatni, hogy kövessék az általad kedvelt eszmét vagy elképzelést.
Ezt többek közt úgy érheted el, ha fejleszted meggyőzési képességed. A meggyőzés szó hallatán legtöbben a beszéd, a szavak erejére gondolnak, mellyel rávehetünk másokat, hogy megváltoztassák véleményüket. Ám én most a tágabb értelemben vett meggyőzésről szeretnék beszélni, amelynek alkalmazásával még nagyobb ráhatással lehetünk másokra.
 
Ennek a tágabb fogalomnak három oszlopa van, amelyek Arisztotelész Rétorikájából származnak. Olyanok, mint egy háromlábú szék három lába, melyek egyformán fontosak az egyensúly fenntartása érdekében. Ha mindhármat alkalmazzuk, a tökéletesen meggyőző hatást érhetünk el.
 
Melyik ez a három oszlop? A logosz, vagyis a logika, az ethosz, vagyis az etika, és a pathosz, vagyis az emocionalitás.
 
Kezdjük a két legerősebbel, a logikával és az emocionalitással, és aztán zárjunk a véleményem szerint legfontosabbal, az etikával.
 
Tehát ha meggyőző szeretnél lenni, elsősorban logikával kell rendelkezned. Ezen belül gondold végig a következőket:
Vízió
Tiszta vízióval rendelkezel-e azt illetően, hogy merre tartasz? Látod már a célt? Ha azt akarod, hogy az emberek kövessenek, legyen egy tiszta víziód, és egy pontos végcélod.
Világosság
Világos a cél? Tisztán elmagyarázható? Könnyen érthető? Követhető? 
Kommunikáció
Tudod úgy kommunikálni víziódat, hogy érthető és ellenállhatatlan legyen? Rendszeresen közvetíted azt mások felé, hogy beleivódjon gondolkodásukba?
Stratégia
A stratégia, amely segítségével el szeretnél jutni a célig, logikus kell legyen követőid számára. Úgy gondolják majd, hogy érdemes téged követni az úton? Ugyanis ahhoz, hogy megértsék víziódat, nagyon alaposan átgondolt stratégiára van szükség.
 
Emocionalitás
Az emberek hajlamosak alábecsülni az emocionalitás fontosságát. Azonban manapság ez a meggyőzés legfontosabb eleme. Korunkban, melyet a szociológusok posztmodernnek neveznek, az embereket egyre inkább az emocionalitás hatja meg, és sokkal kevésbé a logika és érvelés. Gondoljunk például a kosárlabdacipő-reklámokra. Nem azt mondják, hogy „Ezek a cipők a legfinomabb bőrből, illetve gumiból készülnek, és ennyi meg annyi terhelést bírnak.” Ehelyett a reklámokban olyan kosárlabdázókat látunk, akik cselezgetve vezetik a labdát, majd csont nélkül szerzik meg a győztes zsákolást. A kép a lényeg. Az érzés, amit közvetít.
 
Ez azt jelentené, hogy ne foglalkozzunk a rációval, a logikával? Természetesen nem. Csak azt akarjuk bebizonyítani, hogy az emocionalitás kiemelten fontos, és szerepe egyre csak nőni fog a jövőben is.
 
Te szenvedélyesen hiszel a víziódban? Átjön az érzés, amikor róla beszélsz? Tükröződik a szóróanyagaidon?
 
Az emberek azt akarják érezni, hogy szenvedélyesen hiszel a víziódban. Mert ha te sem, ők miért hinnének? Víziód szenvedélyesen ellenállhatatlan kell legyen. Végül is azt kéred követőidtől, hogy álljanak a frontvonalba, hogy mindent megtegyenek azért, hogy csoportjaik is elinduljanak a vízió irányába. Szenvedélyes ember képes csak arra, hogy csoportokat mozgasson egy-egy vízió felé. És minél hatalmasabb a vízió, annál szenvedélyesebb emberre van szükség!
 
Etika
Hiszek abban, hogy a meggyőzés három oszlopa közül ez a legfontosabb. Az etika. Az integritás, a tisztesség. A jellem. Bárhogyan is nevezzük, arról van szó, hogy az emberek folyamatosan figyelnek, és ítéletet mondanak rólad. Lehetnek fantasztikus képességeid. Lehetsz a leglogikusabb ember a világon, lehet benned annyi szenvedély, hogy kitöltsön akár egy sportcsarnokot, de ha törést észlelnek a jellemedben, követőid azonnal messzire szaladnak. Ne érts félre. Nem a hibákról van szó. Hibát mindenki követ el, ezért azokat elnézzük. De a jellemhibákat nem. A gyenge jellemű embereket nem követjük.
 
Ezért minden vezető tegye fel magának a következő kérdéseket: Becsületes vagyok? Az vagyok, akinek mondom magam? Azt teszem, ami helyes? A zárt ajtók mögött is az vagyok, aki a nyilvánosság előtt? Tisztességes vagyok? Ezek a legfontosabb kérdések. Az, hogy követőid milyen választ adnak ezekre a kérdésekre, fogja meghatározni, hogy mennyire elszántan követnek majd.
 
Logika, emocionalitás és etika – ezek a meggyőzés tartópillérei. Légy olyan személyiség, aki logikus és alaposan átgondolt vízióval rendelkezik a jövőt illetően, aztán fűszerezd meg azt szenvedéllyel, és máris jó úton jársz az emberek meggyőzése és céljaid elérése felé. Ám a legfontosabb az, hogy milyen jellemmel bírsz. Ha erős és etikus jellem vagy, rendelkezni fogsz a meggyőzéshez szükséges mindhárom feltétellel – és Kivételesen Jó Vezető leszel!


« Vissza a főoldalra | Vissza az MLM rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »