2012. május 25. Orbán


Chris Widener: Megpróbáltatásból megvalósítás

  2009. április 01. - 16:09


„Mutass nekem valaki olyat, aki valami érdemlegeset csinált, én pedig mutatok valaki olyat, aki felülkerekedett a megpróbáltatáson." -- Lou Holtz
Az életben azok lesznek sikeresek, akik erősek, akiknek tiszták a céljaik és megfékezhetetlenek a vágyaik. Sajnos legtöbbünk nem ilyennek születik. De ilyenné válhatunk. És ez a fejlődés elindulhat belülről, ha szándékosan megyünk bele olyan szituációkba, amelyek fejlesztenek bennünket, vagy származhat abból is, ahogyan reagálunk a minket váratlanul érő helyzetekre. Ez utóbbiakat szoktuk megpróbáltatásnak nevezni.
 
Legtöbbünk úgy éli az életét, hogy megpróbálja elkerülni a megpróbáltatással járó helyzeteket, és azt hiszem, ez rendben is van. Ne keressük a megpróbáltatást, de ha szembejön velünk, úgy üdvözöljük, mint egy olyan ellenfelet, aki a vele folytatott harc eredményeképpen jobb emberré tehet minket. Minden egyes találkozásunk a megpróbáltatással újabb lehetőséget teremt arra, hogy mind emberileg, mind szakmailag továbbfejlődjünk, és olyanná kovácsoljuk a személyiségünket, hogy később többre legyünk képesek.
 
Mindezeket észben tartva íme néhány gondolat a megpróbáltatásról, és arról, hogy hogyan segíthet nekünk sikeresnek lenni az élet minden területén, valamint álmaink elérésében.
A megpróbáltatás felszínre hozza a leleményességünket. Horatius szerint „A megpróbáltatás felfedi a tehetséget, a jómód elrejti." Ha minden jól megy, lehorgonyzunk. Nincs sok stressz, nem kell túlzottan hozzányúlni a bennünk rejlő erőforrásokhoz. De ha jön a megpróbáltatás, elkezdjük felhasználni minden tartalékunkat, hogy felülkerekedjünk a körülményeken. Olyankor a megpróbáltatás rövid pórázon tart. Arra kényszerít, hogy keményen dolgozzunk, ha mi is akarjuk. Ez jó, mert erőforrásaink felhasználása személyes fejlődésünket erősíti.
 
A megpróbáltatás összehoz minket másokkal. Természetesen a csapattagoknak lehetnek nézeteltéréseik egymás közt, de ha bajba kerülnek, ha egy másik akadállyal néznek szembe, akkor összefognak. Egy mindenkiért és mindenki egyért, mondják. Amikor következő alkalommal valamilyen megpróbáltatás ér, figyeld csak meg, hogyan hoz össze a családoddal, munkatársaiddal vagy csapattagjaiddal. Aztán ha túl vagytok a nehézségen, rájöttök, hogy egy addig nem létező kötelék jött létre köztetek.
 
A megpróbáltatás jobb emberré tesz, erősebb jelleművé. Sohase becsüld alá a megpróbáltatás erejét, amellyel belülről tud minket alakítani. Hogy leszünk valaha is bátrak, fegyelmezettek és kitartóak, ha soha nem érnek megpróbáltatások? A megpróbáltatásból erősebb emberként jövünk ki, és nagyobb mértékben tudjuk használni a jellemünket és befolyásunkat arra, hogy irányítsuk a körülöttünk levőket, javítsuk mind az ők, mind a mi életünket.
 
A megpróbáltatások érdekessé teszik az életet. John Amatt szerint „Megpróbáltatás, változás nélkül az élet unalmas." Milyen igaz! Megfigyelted, hogy amíg bajban vagy, csak arra gondolsz, hogy hogyan mászhatnál ki belőle, de aztán egész életünkben mesélsz róla mindenkinek, aki hajlandó meghallgatni? Ez azért van, mert a baj megfűszerezi kissé az életet. Képzeld csak el, milyen unalmas lenne az élet, ha mindig minden jól menne, ha nem lenne egyetlen hegy sem, amit meg kell mászni.
Kérdés – Ha épp egy megpróbáltatás közepén vagy, milyen erőforrásaidra támaszkodsz? Kihez húzódsz közelebb és kivel dolgozol együtt? Jellemed melyik oldala van próbára téve, melyik épül? Tudsz úgy tekinteni erre a megpróbáltatásra, hogy ezen túljutva jobb ember leszel?
 
Jussanak eszedbe Napóleon Hill szavai- „Minden megpróbáltatás, minden kudarc, minden szívfájdalom magában hordozza a vele egyenlő vagy még nagyobb haszon magját." Hidd el, igaz!


« Vissza a főoldalra | Vissza az MLM rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 24 °C
 
Min hőm.:  15 °C
 
 

 

Mérleg
szeptember 23. - október 22.
 
Ne akarj egyedül vinni mindent a válladon, nem neked kell meghódítani a világot. A lényeg hogy mindenki egy keveset adjon el, hidd el, ha apró léptekben haladsz úgyis eléred majd a célod.       További horoszkópok »