2009. április 24. - 16:12
Az önmagunk megismeréséhez vezető út nagyon hosszú, ezért mai cikkünkkel további segítséget nyújtanánk Önöknek céljuk eléréséhez. Herman Witkin amerikai pszichológus elmélete szerint az embereket alapvetően két csoportba oszthatjuk, a szerint, milyen a viszonyuk a környezetükkel.
Witkin módszere alapján egyszerűen megállapíthatjuk, hogy mi melyik csoportba tartozunk. Fogjunk a kezünkbe egy lapot és egy tollat, úgy, hogy a lap elé tartsuk a tollat, majd mindkettőt döntsük meg az egyenes helyzetből, hogy az egyik inkább jobbra, a másik inkább balra álljon. A feladat az, hogy azonos helyzetbe hozzuk a papírt és a tollat úgy, hogy csak az egyik helyzetét igazítjuk a másikhoz. A kísérlet elvégzése után az eredmények így alakulnak:
Aki a tollat igazította a lap helyzetéhez: mezőfüggő.
Aki a lapot igazította a toll helyzetéhez: mezőfüggetlen.
|
Mezőfüggő
|
Nagyobb figyelmet szentel másoknak, jobb kapcsolatokat teremtenek, könnyebb őket meggyőzni, fontos nekik mások véleménye, konformak, közlékenyebbek, emberközpontúbbak, érzékenyebbek a külvilágra, empatikusabbak, jobban szeretnek csapatban dolgozni, kreatívabbak és a képzelőerejük is nagyobb.
|
|
Mezőfüggetlen
|
Önállóbb személyiségek, akiknek határozott belső norma és értékrendszerük van, szabálykerülő, lázadók, akik nagyon kitartóak és makacsak, hamar meglátják az összefüggéseket, pont ezért kiváló vezető válhat belőlük.
|
Az MLM szempontjából mindkét típusnak megvannak a pozitív és a fejlesztésre váró tulajdonságai is. A mezőfüggő emberek kiváló hálózatépítők lehetnek, mivel mindenkivel szót értenek, nyitottak és befogadóak. A szponzorálás szempontjából hasznos, hogy meghallgatják és megfogadják a jó tanácsokat, így szponzoruk munkáját könnyen tudják másolni. Empatikusságuk segít nekik abban, hogy jó viszonyt alakítsanak ki munkatársaikkal. Az MLM alapja egy olyan csapatmunka, aminek kölcsönös együttműködés az alapja. A mezőfüggő emberek kiváló építőkövei lehetnek egy sikeres hálózatnak. Vigyázniuk kell azonban arra, hogy ne vegyenek a szívükre mindent. Érzékenységük miatt ugyanis hajlamosak lehetnek a negatív véleményeket személyes sérelemként felfogni, ami akadályozhatja őket munkájukban.
A mezőfüggetlen emberek sokkal önállóbbak, egyedül képesek dönteni, nem igényelnek külső segítséget, kiváló problémamegoldók. Fejlett belső norma és értékrendszerrel rendelkeznek, véleményük mellett a végletekig kiállnak. Jellemző rájuk a lényeglátás is, kiváló vezetők válhatnak belőlük. Figyelniük kell azonban arra, hogy egyediségük ne álljon a másolódás útjába, az újítások az MLM-ben nem jók, munkájuk során törekedjenek arra, hogy bármennyire is szabad szelleműek, a hálózatépítésben szponzorukat kövessék.
Bár a mezőfüggő és a mezőfüggetlen egyének gondolkodásmódjában, viselkedésében számos különbség található, egyikről sem mondhatjuk, hogy rosszabb vagy jobb a másiknál. Bizonyos problémákban és feladatokban a mezőfüggőség, más területeken a mezőfüggetlenség a kedvezőbb.
Szulyák Erzsébet