2009. április 06. - 15:31
Nem csak belső késztetéseink lehetnek arra nézve, hogy jobbak legyünk, léteznek bizonyos külső ingerek, hatások is, amik befolyásolják motiváltságunkat. Az ember egy társas lény, szokták mondani, és ez teljesen igaz. Sőt! Olyannyira, hogy néha jobban befolyásolja a környezetében élők véleménye, mint saját maga meglátása. Épp ezért ezen a héten ezzel foglalkozunk, hogy milyen külső motiváló tényezők léteznek.
Kiemelkedni az adott környezetből, azt jelenti, hogy az átlagtól, az átlagostól megpróbálunk eltérni. Ez az átlag a saját környezetünk, ahol nap, mint nap élünk. Ez több részből áll, az első és legkézenfekvőbb maga a család, az első szocializációs környezet, ahova születünk. Családban élni, már önmagában is egy normarendszerhez való alkalmazkodást jelent.
A második ilyen környezet, amit mindenki átélt, az iskola. A legtöbb pszichológus azt állítja, hogy a legnagyobb befolyásoló tényezővel bíró közeg az nem a család, hanem azok az évfolyamtársak, akikkel később, az iskolában találkozunk. Az itt szövődő kapcsolatok, barátságok a legnagyobb jellemformálók.
Később, az iskolából kikerülve a társadalom különböző szféráiban, új környezetbe kerülve más-más elvárásoknak kell megfelelnünk. A megfelelés mellett azonban mindenkinek eszébe jut a különbözés, a kiemelkedés vágya.
A kiemelkedés egy másik szempontból is fontos kérdés. Ez pedig az, hogy a környezet, amiben az adott személy él nem elég jó neki, akkor változtatni szeretne. Itt a középpontban a belső elvárások állnak, vagyis hogy önmagával szemben ki mit szeretne elérni.
Mindenkinek vannak vágyai, melyek beteljesüléséhez sokszor kemény munkára és kitartásra van szükség. Céljaink nagyságától és a kiindulási pontunktól, a társadalmi státuszunktól azonban sok minden függ, hiszen ugyanazért a célért egy alacsonyabb státuszú embernek sokszor többet kell tennie, mint egy magasabb státuszúnak.
A kiemelkedés vágya mindig egy utat vetít előre nekünk, ahol látjuk a célt, hogy mivé akarunk válni, de látjuk az ehhez vezető utat is. Az MLM céljaink eléréséhez az egyik leghatásosabb eszköz. Ez az a terület, ahol céljaink beteljesülésének útvonala egyenesen vezet bennünket álmaink felé, hisz ha elegendő időt és munkát áldozunk ezért, akkor a siker garantáltan nem marad el. Itt mindenki egyszerűen és könnyen nyomon követheti munkájának gyümölcsét, hisz ez után a befektetés után kapja a fizetését.
A kiemelkedés vágya tehát a motiváció szempontjából különösen ösztönző lehet céljaink elérésében, a hálózati értékesítés pedig jelentheti azt az eszközt, amivel kiemelkedhetünk az átlagból és megvalósíthatjuk álmainkat.
Szulyák Erzsébet