2010. február 23. - 12:03

„A gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények pedig egyre szegényebbek lesznek.” Ezt a mondást már biztosan milliószor hallottad, de szerintem sosem „a gazdagok” szájából. Ráadásul olyan, mint egy visszhang, ami eredetileg mentegetőzésként indult. Bizony - bizony ... mentegetőzés.
A mentegetőzés leginkább azokra jellemző, akik így próbálják megnyugtatni a lelkiismeretüket azért, hogy nem valósították meg azt, amire képesek lettek volna.
Nem azt akarom mondani, hogy a gazdagság jelenti a sikert. Arra gondolok, hogy a siker nem más, mint előre meghatározott, fáradságos munkát megérő célok folyamatos megvalósítása. Például egy olyan egyszerű dolog, mint a gyerekek felnevelése és egy család eltartása.
Mi a közös a következő emberekben?
Richard Nixon
Gerald Ford
Jimmy Carter
Ronald Reagan
Bill Clinton
Az, hogy mind az öten amerikai elnökök voltak, ugye? Az, hogy egy-egy időre a világ legbefolyásosabb emberei lettek. Én most azonban valami másra gondolok.
Richard Nixon abban a házban született, amit még az apja épített. Végzős korában már megkapta a Harvard egyetem különdíját. Sajnos azonban a családja képtelen volt anyagilag megengedni azt, hogy az egyetem miatt Nixon elköltözzön otthonról. Ezért kénytelen volt a helybeli Whittier Főiskolára járni.
Gerald Ford eredeti neve Leslie Lynch King, Jr. volt. 1913-ban anyja elhagyta erőszakos férjét, és hazaköltözött fiával a szüleihez. Aztán megismerkedett Gerald R. Forddal, akihez hozzáment, és gyerekének a Gerald Rudolph Ford, Jr. nevet adta. Ő volt az egyetlen elnök, akit örökbe fogadtak. Ford mostohaapja festő-mázoló műhelyében nőtt fel, a főiskolai évek alatt pedig bokszedzőként dolgozott, hogy tudja fizetni főiskolai tanulmányai költségét.
Jimmy Carter az első volt a családjában, aki egyetemet végzett, és apja földimogyoró-termesztő volt.
Ronald Reagan egy alkoholista utazóügynök fia volt. Fiatalkorában baseball mérkőzések közvetítésével dolgozta be magát a show businessbe, de 40 évesen már elvált volt, és karrierje is holtponton hevert.
Bill Clinton eredeti neve William Jefferson Blythe IV volt. Utazóügynökként dolgozó apja meghalt egy autóbalesetben még mielőtt Clinton megszületett volna. Anyja férjhez ment Roger Clintonhoz és Bill így új nevet kapott. Ő is zűrös családban nőtt fel, mostohaapja egy alkoholista szerencsejátékos volt, aki rendszeresen verte anyját és néha Clinton féltestvérét, Rogert is.
Mint látjuk, egyikük sem született gazdagságba és jólétbe, mégis mindannyian igen befolyásos személyiségekké váltak azáltal, hogy keményen dolgoztak és nem keresték a kifogásokat. Mind az öten köznapi családokban nőttek fel, ahol harcolni kellett. És mégsem kerestek mentségeket.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy mentségeket keressünk. Inkább tűzzünk ki célokat és valósítsuk meg álmainkat. Ha a sors nem volt olyan kegyes veled a lapok osztogatásánál, mint másokkal, akkor ezt inkább esélynek fogd fel, hogy megtanuld a kemény munka értékét. Történeted izgalmasabb, sikered és örömed pedig édesebb lesz, amikor megvalósítod álmaid. Talán egy napon még elnökségért is indulhatsz!