2012. január 11. - 11:40

Sok időbe tellett, amíg megértettem, hogy a Network Marketing is egy szakma, amelyet szintén meg kell tanulni. Az állandó továbbképzés és a személyes fejlődés egyszerűen „kényszer”, ha sikeresek szeretnénk lenni ebben az üzletágban.
Miért vágott bele a Network Marketingbe?
Húsz éven át dolgoztam a szállodaipar és a gasztronómia területén, és ennek köszönhetően állandó kapcsolatban voltam az emberekkel. Ezekben az években csodálatos barátságok és ismeretségek születtek, melyeket még ma is ápolok. Az egész időszakban végigkísért a Network Marketing üzleti gondolata, de komolyabban sosem érdeklődtem iránta. Őszintén megvallva kezdetben bárminek lehetett engem nevezni ezzel az ágazattal szemben, csak éppen nyitottnak nem. Teljesen komolytalannak tartottam a Network Marketinget, és nem láttam mögötte semmilyen valódi üzleti modellt.
Ám a kíváncsiságomnak és a becsvágyamnak köszönhetően intenzíven foglakozni kezdtem a témával, és hamar felismertem, hogy tulajdonképpen a legkorrektebb üzleti modellről van szó.
Végtére is semmilyen más területen nem honorálják annyira a személyes elköteleződést, mint a Network Marketingben.
Természetesen az MLM-nek is megvannak a maga árnyoldalai – akárcsak más ágazatoknak. Ami ebben az ágazatban a mai napig egyáltalán nem tetszik nekem, az a túlontúl elterjedt, számomra komolytalan munkamódszer, amelyet néhány ún. „vezető” használ: hamis állításokat, álígéreteket, és a „gyorsan meg lehet gazdagodni”- programok áruba bocsájtását.
Ennek ellenére teljes mértékben lelkesedem a Network Marketing modelljéért. Nekem az a legfontosabb előfeltétel ennél, hogy komolyan, profin és magas szintű elkötelezettséggel végezzék. Szerintem ehhez hozzátartozik a csapatom szakszerű és állandó támogatása is. Ahogy a mottó tartja: „Szorgalom nélkül nincs jutalom.”
Mióta részese a Network Marketingnek?
Négy éve tevékenykedem a Network Marketingben. Az első három év során mondhatni a siker receptjét kerestem, és olyan hibákat vétettem, amelyeket valószínűleg a legtöbb ember elkövet, akik beszállnak ebbe az üzletbe.
Melyek voltak ezek a hibák?
A fölöttem lévő tagok ajánlását követtem, és elkezdtem „bosszantani” a kapcsolati listámon szereplő barátaimat, ismerőseimet és rokonaimat az üzleti ötletemmel. Az első három évben csak pénzt és időt veszítettem, és elértem egy pontot, amikor fel akartam hagyni a Network Marketinggel. Az a benyomásom támadt, hogy a Network Marketing nem működik.
Hogy folytatódott a történet?
A kitartásomnak és az akaratomnak köszönhetően tovább foglalkoztam vele, és az ágazatban sikeres emberekhez próbáltam igazodni. Végül sok pénzt fektettem továbbképzésekbe, tanácsadásokba, tréningekbe és kurzusokba, és egyre csak képeztem magam ezen a területen. Sok időbe tellett, amíg megértettem, hogy a Network Marketing is egy szakma, amelyet szintén meg kell tanulni. Az állandó továbbképzés és a személyes fejlődés egyszerűen „kényszer”, ha sikeresek szeretnénk lenni ebben az üzletágban.
Mi az Ön sikerének titka?
A Network Marketing klasszikus kiindulási tétele az ún. „közvetlen piac.” Ezért ajánlják nagyon gyakran ennél az üzleti formánál, hogy készítsünk egy névlistát, amelyen az összes létező kapcsolatnak szerepelnie kell. Ezen a listán megtalálhatók családtagok, barátok, ismerősök, szomszédok, kollégák stb. Ez kétségtelenül egy alapvető fontosságú szempontja a Networknek, ám sokan hamar kifogynak a kapcsolatokból, akiket megszólíthatnának az üzletükkel.
Ahhoz, hogy az ember a Network Marketing területén egy valóban sikeres szervezetet építsen fel, új érdeklődők állandó bevonására van szükség, akiknek bemutathatja az üzletét.
Ennél a pontnál épp az új médiumokban rejlik a hihetetlen lehetőség. Mindenekelőtt elsajátítottam a legmodernebb internetes marketing-stratégiákkal kapcsolatos tudást, és a társadalmi médiamarketing legmodernebb formáit összekapcsoltam az MLM-mel.
A társadalmi közösség-hálózatokon belül kihasználom a „marketingszenzáció” elvét, mégpedig azért, hogy a hasonló gondolkodású embereket magamhoz vonzzam. Ezáltal egyértelműen megfordítottam a Network Marketing irányát, és azóta nem „vadász” vagyok, hanem „űzött vad”.
A Network Marketing üzletágat a kereskedés és a promóció határozza meg. Mindegy, hogy közvetlen piacról, internetes marketingről vagy klasszikus offline reklámozásról van-e szó. Egy mértéktartó marketingstratégiával, valamint egy megfelelően erős vezetői és vállalkozói szellemiséggel nagyon messzire el lehet jutni ebben az ágazatban.
Van még valami, amit meg szeretne osztani a fórum olvasóival?
Ingyenes és értékes információkat, cikkeket találhatnak a hivatalos blogoldalamon, amelyek segítségükre lesznek az üzlet során és életük további gyarapodásában: http://AmirZukanovic.com