2009. október 07. - 16:15
Hogy mit kell tennünk a siker érdekében? Csak négy könnyű, apró dolgot:
1. Az ötös szabály
Ahhoz, hogy célunkat elérjük elég csak naponta öt dolgot megtenni. Tűzzünk ki magunk elé öt feladatot, amit az adott napon el kell végeznünk, majd így kezdjünk munkánkhoz. Vannak olyanok, akiknek ez az öt túl sok, azoknak elég csak hármat teljesíteni, sőt! Ha minden nap csak egy dolgot teszünk azért, hogy előbbre jussunk, már akkor is haladunk. Sok kicsi sokra megy, tartja a mondás. Minden embernek más a tempója, van, aki gyorsan és van olyan, aki lassabban dolgozik. Gondoljunk munkánkra úgy, mint egy utazásra, ahol minden egyes lépéssel/tettel előbbre jutunk úti célunkhoz, a sikerhez.
2. Névjegykártya
A második apró, de mégis fontos dolog, amit a siker érdekében tehetünk, ha névjegykártyát csináltatunk. Ezek a kis kártyák elsőre feleslegesnek tűnnek, de valójában nagyon hasznosak és praktikusak. Sokan sajnálnak rájuk pénzt kiadni, pedig egy sikeres hálózatépítőnek ez az egyik leghatásosabb fegyvere. Akár az utcán fut össze egy régi ismerőssel, akár ha új emberrel találkozik, mindig tartson magánál néhányat, hisz ennek segítségével meglepően nagy ismeretségre tehet szert.
3. Célzott reklám
Termékünk reklámozását célszerű a közvetlen közelünkben elkezdeni. Közismert tény, hogy a szó elszáll és csak a nyomtatásban, írásban megjelent dolgoknak van igazán súlyuk. És ha valahol reklámozunk, akkor célszerű arra is figyelni, hogy az a célközönséghez elérjen. Ne reklámozzunk szépségápolási szereket egy autós újságban, mert „süket fülekre” lelünk! Próbáljunk mindig az igényeknek megfelelően dönteni, azokat kiszolgálva előbbre jutni.
4. Sikerre programozva
Ez a tennivaló egy fájdalommentes és egyszerű dolog, amit saját magunk a lehető legkönnyebben elvégezhetünk. A kulcsszó a motiválás. Ha van, ami ösztönözzön bennünket, akkor jobban dolgozunk majd, hisz lesz miért dolgozni. Írjuk ki cetlikre a lakásunk szem előtt lévő pontjaira azt, amit szeretnénk, vagy néhány figyelmeztetést, jó tanácsot! A hatás nem marad el. A lényeg, hogy higgyünk abban, amit szeretnénk, és soha ne adjuk fel, tartsunk ki céljaink mellett.
Szulyák Erzsébet