2010. szeptember 5. Viktor, Lőrinc

Az egyik DSA-tag MLM-cég vezetőjétől kaptunk egy levelet, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.

 

A nap gondolata


"A siker az állhatatosság, a kitartás és az elszántság függvénye."
Malcolm Gladwell

 



Szárnyalt a BUX

A BUX index a mai napon 445,9 ponttal 4,53%-ot erősödött a pénteki záró értékéhez képest. Az A kategóriás részvények közül szinte mindegyik pozitívan zárta a napot, az OTP árfolyama 3,48%-al 1635 forintra emelkedett, a MOL részvények 4,25%-kal, a Richter 4,73%-kal, a Magyar Telekom részvényei pedig 6%-kal emelkedtek az előző zárónapi értékükhöz képest.



Miért foglalkoznak az emberek MLM-mel?

Minden embernek vannak céljai. Ezen álmok megvalósítása érdekében az egyik legcélravezetőbb út a hálózatépítésen alapuló Multi-level Marketing. Az MLM-mel foglalkozók különböző okokból kezdenek el ezzel foglalkozni. Ezeket az okokat az alábbi kilenc pontban foglaltuk össze.



Most nem érdemes pénztárat váltani

Bár rossz évet zártak a hazai önkéntes és magánnyugdíjpénztárak, pénzügyi elemzők nem javasolják, hogy bárki is pénztárat vagy ezen belül portfóliót váltson.



A Multi Level Marketing kialakulása

A közvetlen értékesítés az ipari forradalom melléktermékeként látott napvilágot. Az „utazó kereskedő” volt az a személy, aki az ipari forradalom modern vívmányait eljuttatta a nagyvárosoktól messze eső településekre. A közvetlen értékesítés első úttörői településről településre jártak, hogy elkápráztassák a lakosságot a minden betegség ellen gyógyírt jelentő készítményekkel, vagy pl. a legújabb főzőedényekkel. Annak ellenére, hogy ebben az időben a rendszer még egy kiforratlan értékesítési technikaként működött, mégis ez volt az az időszak, amikor az emberek kezdték felismerni a személyes kapcsolatok értékét, az ezen alapuló értékesítés jelentőségét.



MLM kontra piramisrendszer

A Multi-level Marketing egy gyakran és sokoldalúan tárgyalt és kritizált téma, mert sokan összekeverik, illetve azonosítják a piramisjátékkal a médiában, interneten és egyéb úton hozzájutott téves, és hiányos információk miatt. Célunk a kedves olvasót hozzásegíteni ahhoz, hogy a megfelelő szabályok, objektív tények ismeretében alkosson véleményt a Multi Level Marketingről, illetve a már tapasztalt hálózatépítők is konkrét válaszokat tudjanak adni az ehhez hasonló kérdésekre, kijelentésekre: „MLM=Piramis!?”, „csalás!?”, „mi a különbség?”.



Válság régen és most

Minden nap hallani a válság szót, ideje hogy kicsit letisztázzuk a fogalmat.



Jim Rohn: A változás a választással kezdődik

Bármelyik nap, amikor csak akarjuk; meggyőzhetjük magunkat arról, hogy mindent megváltoztassunk. Bármelyik nap, amikor csak akarjuk; kinyithatjuk azt a könyvet, amely megnyitja elménket az új tudás felé. Bármelyik nap, amikor csak akarjuk; új tevékenységbe foghatunk. Bármelyik nap, amikor csak akarjuk; elkezdhetjük megváltoztatni életünket. Tehetjük mindezt azonnal, a jövő héten, a jövő hónapban vagy a jövő évben.



A pozitív és negatív energiák a mindennapokban

Az élet alapja az energia. Ezt az alaptézist már több tudós is bizonyította, sőt továbbmentek és azt is megtudták, hogy az energiának két fajtája van, pozitív és negatív.

Ugyanez az energia megtalálható az emberekben is, itt már beszélhetünk fizikai, érzelmi, spirituális és mentális energiáról.



Valóban működik a banán fogyókúra?

Újabb divatos diéta jelent meg a fogyókúrák eddig sem szűk palettáján, ez a „reggeli banánkúra”. A Távol-Keleten óriási népszerűségnek örvend ez a típus, melynek nevéből könnyen kikövetkeztethető, hogy a banán fogyasztására épít.

Hogyan épül fel a diéta? Milyen módon alkalmazhatjuk? Erről olvashatnak részletesebben az alábbiakban.
 



Bárkiből lehet győztes

Sikeresnek lenni minden embernek mást jelent. Egyesek a pénzben, mások a karrierben és vannak olyanok is, akik a harmonikus családi életben látják a siker útját. Igazán sikeres azonban csak az lehet, aki minden területen eléri azt, amit szeretne, amit célként kitűz maga elé. Nem szabad elfelejteni azonban azt, hogy sikerünkért tennünk kell!



A helyes kommunikáció fél siker

Nem telhet el úgy nap, hogy ne kelljen kommunikálnunk, kapcsolatot felvenni más emberekkel. Régen erre valamilyen egyszerűbb közvetítő eszközt használtunk, vagy csak odamentünk a másikhoz és elmondtuk neki mit is akartunk. Mára azonban a galambpostától és a füstjelektől már sokkal modernebb eszközök is a rendelkezésünkre állnak, melyeken keresztül gyorsan és egyszerűen kapcsolatot teremthetünk.



Tanulás, mint életforma

A KSH év eleji jelentése szerint tavaly november óta 20 ezer emberrel több a munkanélküli Magyarországon.Ez az előző hónapok 1-2 ezres csökkenéséhez képest drasztikus változást jelent.
Ma már senki sem állíthatja, aki foglalkoztatásban van, hogy biztos a munkahelye, nincs olyan, hogy életünk végéig egy cégnél dolgozunk.

Fel kell készülnünk arra, hogy a bizonytalan munkaerőpiaci viszonyok miatt folyamatosan képeznünk kell magunkat, hogy versenyképesek maradhassunk.



Bajban az adóparadicsomok

A brit kormányfő feketelistát készül közzétenni a káros hatást kifejtő adóparadicsomokról az április 2-i londoni G20-találkozóra készülve – értesült a Guardian.



Rekord rekord hátán - A válság

Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg a soha nem látott rekordokról beszámoló híradások a gazdasági és pénzügyi válság kapcsán a világsajtóban. A Reuters összeállítása alapján az alábbiakban ezekből tallózunk.



Pihentető kerti tippek márciusra

Személyes tárgyalásra hívtuk meg egy ismerősünket? Már érkezésekor levehetjük lábáról, ha kiskertünkben virágözön fogadja, melyből bátran vihet a beszélgetés után magával. Esetleg mi szeretnénk lazítani egy kicsit? Nincs is jobb és pihentetőbb, mint egy szép kertben kipihenni a tárgyalások és meetingek fáradalmait. S hogy mitől lesz a díszkertünk mindenki számára vonzó? Például a virágoktól és a szépen nyírt fűtől.
Mit tehetünk, ha nincs virágoskertünk, mégis szeretnénk gyönyörködni a virágokban? Erre is választ kaphatnak cikkünkből.

Tartalom átvétel

 
Mai időjárás:
Max hőm.: 18 °C
 
Min hőm.: 8°C
 
 

Kos

Nagyon jól kezeled a konfliktusokat. Ha vitába keveredsz, mindig hallgasd meg beszélgetőpartnered véleményét is, mert ezáltal jobb lesz a kapcsolatotok.

További horoszkópok »