2010. szeptember 5. Viktor, Lőrinc

Az egyik DSA-tag MLM-cég vezetőjétől kaptunk egy levelet, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.

 

A nap gondolata


"A siker az állhatatosság, a kitartás és az elszántság függvénye."
Malcolm Gladwell

 



Dupla méhben egy-egy gyerek

Angie Cromar történelmet írhat azzal, ha mindkét magzatát világra hozza: a nő ugyanis nem ikreket vár, hanem két babát két különálló méhében. Az állapot tudományos neve uterus didelphys, magyarul kettős méh, amelynek előfordulása igen ritka. Annak az esélye pedig, hogy a kétméhű nők két egészséges babát hozzanak világra, egy az 5 millióhoz - vagyis szinte nulla.



Megmenthető korallzátonyok

Néhány éve még térképeket használtunk, ma a Web 2.0 világában már földrajzi információs rendszerekről beszélnek a hozzáértők. Biológusok olyan rendszeren dolgoznak, amely segítségével otthonról akár mi is közelebbről megvizsgálhatjuk a tengeri ökoszisztémákat, és a távolból hozzájárulhatunk a veszélyeztetett korallzátonyok megmentéséhez.


Máris túl a válságon?

Világszerte jelentős mértékű növekedést ért el az elektronikai piac (szórakoztató elektronika, IT, fotó és telekommunikáció) a 2010-es év első negyedévében. A piac 85 százalékát kitevő top tíz termékkategóriából nyolc kategóriának növekedett a forgalma a 2009-es év első negyedévi eredményeihez képest. Hazánkban a nyolc termékcsoportból mindössze csak három tudott növekedni: a mobil-, és okostelefonok, valamint a hordozható számítógépek.


Tovább terjeszkedhet az OTP

További terjeszkedést helyezett kilátásba a Wall Street Journal-nak adott interjúban Csányi Sándor. A leginkább érdekes terepnek Horvátország, Románia, Szerbia és Szlovákia bizonyul, mivel a gazdaságos üzemméret 8-10 százalék körül van, a leánybankok ugyanakkor jóval kisebb piaci részesedéssel rendelkeznek. Csányi bizakodó az idei OTP nyereséget illetően.


Egyszerűsödhet az autizmus diagnosztizálása

A legfrissebb kutatások rávilágítanak, mekkora szerepük lehet a különböző hangfelvevő készülékeknek abban, hogy az orvosok könnyebben diagnosztizálhassák az autizmust. Megfigyelték ugyanis, hogy a beteg gyerekek egészen másképpen ejtik ki a szavakat, mint az egészségesek, így a felvételek segítségével lehetővé válik a gyorsabb diagnózis és a hatékonyabb kezelés. A hangrögzítő készülékeket a gyerekek egész nap hordják, így minden egyes szavukat kielemezhetik a szakértők. Ez az automatizált alkalmazás lehetővé teszi számunkra, hogy a gyerekek fejlődését teljesen objektív módon követhessük nyomon - mondta a HealthDay-nek dr. D. Kimbrough Oller, a memphis-i egyetem munkatársa.


Áttörést hozhat a HIV-ellenes zselé

A bécsi AIDS konferencián mutatták be azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek szerint az a zselé, amelyet a nőknek vaginálisan kell alkalmazniuk a szexuális együttlét előtt és után annak érdekében, hogy elkerüljék a HIV fertőzést, hatékony. A kísérletek során ugyanis bebizonyosodott, hogy ha körültekintően használják a készítményt, több, mint felére csökkentheti a vírus terjedésének kockázatát.


Mi lesz a Malévval?

Kész a Malév helyzetét értékelő szakanyag, amelyből kiderül, hogy hiába tulajdonos 95 százalékban a magyar állam, mozgástere szinte nulla, ugyanis a Malév irányítását blokkolja az ötszázalékos orosz tulajdonos mögött álló bank, a VEB - mondta Márton Attila miniszteri biztos a Magyar Hírlapnak.


Utánozás majomszokás

Ismétlés a tudás atyja – tartja a népi bölcsesség. Mégis, a „majmolás” nem örvend általános tiszteletnek – „utánozás majomszokás”.



Idén már jobb lesz a külső egyensúly

Idén a külső piacokra termelő és szolgáltató ágazatok termelése nőhet leginkább, ami főleg az ipart, a közúti szállítást és a turizmust érintheti – derül ki a GKI gazdaságkutató és az Erste Bank közös előrejelzéséből. A prognózis szerint viszont a belföldi piacon érdekelt, építőipari és kereskedelmi cégek forgalma egyelőre még csökken.


Banki adatok tömeges átadása

Az Európai Parlament négy hónappal ezelőtt elsősorban adatvédelmi okok miatt utasította el az Egyesült Államokkal kötendő, bankadatcseréről szóló egyezmény jóváhagyását. A képviselők most egy újabb változatról szavazhatnak. Ez biztosítaná, hogy az európai adatok ne kerülhessenek ellenőrzés nélkül harmadik országokba. Az új jogszabályjavaslat értelmében ideiglenesen továbbra is lehetőség lenne a banki adatok tömeges átadására, azonban ezt megelőzően az amerikai hatóságok minden kérelmét jóvá kellene hagynia az Europolnak.


Sikeres lehet az új HIV-terápia

A WHO átdolgozta a HIV fertőzések terápiájának vezérfonalát. A lényeg a terápia korábbi elkezdése, mert a „betegbarát” antiretrovirális gyógyszerek alkalmazása megerősíti az anya-gyermek átvitel prevencióját. A WHO ezentúl a szoptatási időszakban ajánlja először a gyógyszerek alkalmazását. Az utolsó irányelvek 2006-ból származnak, amikor a WHO az antiretrovirális terápia megkezdését még akkor javasolta, ha a betegnél már jelentkeztek az immungyengeség első tünetei.


Orvossztrájk kezdődött

Határozatlan idejű sztrájkba lépett a német állami kórházak 15.000 orvosa a Merburgi Szövetség (MB) orvosszakszervezet adatai szerint. Az orvosok jobb fizetést követelnek, különösen az éjszakai- és készenléti szolgálatokra. Országosan 700, legalább 200 állami fenntartású kórházat érint a sztrájk.


Védekezés a kánikula ellen

Javában tombol a nyár - a hőség azonban nem csak vidámsággal szolgálhat. A szakemberek szerint ebben az időszakban nagyobb figyelmet kell fordítani a legkisebbek és a legidősebbek egészségének védelmére is. Ez az a két korosztály ugyanis, amelyek tagjai a legnehezebben viselik a hirtelen, naponta fellépő hő- és páratartalom-ingadozásokat.


Megelőzhető szülési rendellenességek

Kevés ijesztőbb dolog van egy várandós anya számára, mint a gondolat, hogy gyermeke születési rendellenességgel jöhet a világra, amely rányomhatja a bélyegét a kicsi egész életére. A szakemberek szerint azonban az ilyen betegségeknek a nagy része megelőzhető lenne, ha a kismamák már a teherbe esés előtt odafigyelnének arra, hogy a lehető legegészségesebben éljenek.


Sporttörténelmi győzelem Wimbledonban

Óriási, sőt történelmi napként vonul be július 4-e a magyar sporttörténelembe: Wimbledonban Fucsovics Márton – első magyarként – emelhette magasba a bajnoki serleget. A 18 éves fiatalember előtt óriási karrier állhat, mutatott játéka alapján a felnőttek között is megállja majd a helyét. A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szakmai igazgatója szerint Fucsovicsban jelen pillanatban „minden benne van”, s ha kiegyensúlyozottságot tud vinni a játékába, nagy bajnok lehet.
Tartalom átvétel

 
Mai időjárás:
Max hőm.: 18 °C
 
Min hőm.: 8°C
 
 

Kos

Nagyon jól kezeled a konfliktusokat. Ha vitába keveredsz, mindig hallgasd meg beszélgetőpartnered véleményét is, mert ezáltal jobb lesz a kapcsolatotok.

További horoszkópok »