Sajtóhírek szerint az Európai Bizottság májusi konvergencia jelentésében biztosan szabad utat ad Észtországnak a közös európai valuta bevezetéséhez. Olli Rehn gazdasági biztos korábban úgy nyilatkozott, hogy a jelentés megjelenésének napja „az eurózóna elmélyítésének és talán fokozatos kiszélesítésének napja is lesz” – írja az EurActiv a TTG Hungary hírlevele szerint.
Az egyes, speciális daganatos betegségek gyógyítására használt, ciklofoszfamidnak nevezett szer úgy tűnik, forradalmasíthatja a limfóma egyik ritka, de agresszív fajtájának gyógyítását. A gyógyszer ugyanis aktiválja egy olyan vírus működését, amely segíthet a kezelés alatt alkalmazott szereknek elpusztítani a vírusos megbetegedés következtében kialakult rákos sejteket.
A harminc spanyol orvosból álló csapat azt közölte, hogy sikeresen elvégezték a világ első teljes arc transzplantációs műtétjét. Egy lövöldözésben megsérült ember kapta meg az egész arcbőrt, az izmokat, a járomcsontot, az orrot, az ajkakat és a fogakat egy donortól. A férfi állapota kielégítő, mondta el a kórház szóvivője a 22 órás műtét után.
A Deloitte „Business Sentiment Index” régiós vállalati felmérésének tanúsága szerint a közép-európai vállalatvezetők egyre bizakodóbban ítélik meg vállalataik rövid távú kilátásait.
HimalaYa néven sóbarlangot nyitottak meg hétfőn, a fővárosi Szent Rókus Kórház épületében; az intézményben nem csak az ez, hanem az egy napos sebészet osztálya (Plazmaferezis Centrum) is újdonságnak számít
Május 7. és 9. között rendezik meg a bécsi Stadtparkban (Városi Park) a harmadik Bécsi Ínyencfesztivált, ahol több mint 130 stand képviselteti magát a legjobb oszták specialitásokkal egész Ausztriából - tudatta Bécs Város Képviseleti Irodája.
Megszerezte a Fidesz kétharmadot: 97 százalékos feldolgozottság mellett csak három körzetben nem vezetnek. Az 57-ből a Fidesz–KDNP 54 egyéni körzetben vezet, egyben független és kettőben MSZP-s jelölt lehet a befutó. A jelenlegi állás szerint a Fidesz–KDNP-nek 263, az MSZP-nek 59, a Jobbiknak 47, az LMP-nek 16 országgyűlési képviselője van.
Hét fiatal tudós vehette át idén az MTA által meghirdetett Lendület pályázat nyilvános eredményhirdetésén a kiemelt kutatási támogatásról szóló dokumentumot. A pályázati modellben nemzetközileg is versenyképes kutatási programokra alapíthatnak kutatócsoportokat akadémiai kutatóintézetekben.
Az eurozóna új ipari megrendelései a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek februárban, köszönhetően a résztermékek iránt mutatkozó élénk keresletnek. Az Eurostat jelentése szerint az érintett 16 tagországban az ipari megrendelések 1,5 százalékkal nőttek havi szinten, éves összevetésben 12,2 százalékos a bővülés mértéke.
A szoftveróriás ugyan a piaci konszenzusnál izmosabb árbevételi mutatót 14,5 milliárd dollárt tett közzé, és az egy részvényre jutó eredménye is jobb lett a vártnál a 45 centes eredménnyel, de az utóbbi időszak csillogó gyorsjelentéseinek tükrében, főleg az Intel és az Apple számaival összehasonlítva kiábrándítónak találták a Microsoft negyedéves beszámolóját a befektetők - írják hírlevelükben a Cashline Értékpapír elemzői.
A legismertebb londoni szingli története intő példává vált a nők számára egy brit kutatás szerint. A vizsgálat szerint a Bridget Jones-á válás félelme miatt ismét a tradicionális értékek válnak fontossá a nők számára, így egyre korábban készülnek férjhez menni és családot alapítani.
Egy friss kutatás szerint a tinédzserek számára az sms jelenti a kommunikáció legfőbb formáját, pedig a mobiltelefonok gyakran válnak a szülők és az iskola közötti konfliktusok okozójává.
Idén még több kezdő vállalkozás van bukásra ítélve, mint a tavalyi évben. A magyar cégek száma a válság ellenére viszont hónapról hónapra növekszik. 2010 elején körülbelül 4,5 százalékkal több vállalat volt Magyarországon, mint az egy évvel korábban.
Bár a vörösbor egészségre gyakorolt jótékony hatása régóta közismert tény, eddig a szakemberek sem tudták, hogy hatására pontosan milyen mechanizmusok játszódnak le a szervezetben. Állatkísérletek során azonban most sikerült megfigyelniük, hogyan befolyásolja a szervezet működését a resveratrol, a szőlőben található egyik gyógyhatású összetevő.
Max hőm.: 18 °C
Min hőm.: 8°C
Kos
Nagyon jól kezeled a konfliktusokat. Ha vitába keveredsz, mindig hallgasd meg beszélgetőpartnered véleményét is, mert ezáltal jobb lesz a kapcsolatotok.