2010. szeptember 5. Viktor, Lőrinc



Dr. Gyovai Ferenc - Sikertörténet

Dr. Gyovai Ferenc vagyok, a Tiens cég egyik 8*-os vezetője, és a Manager Franchise képzési rendszer életrehívója. A családalapítás mellett életem legjobb döntése az MLM volt. Imponált nekem a Bob Dylantől származó frappáns idézet: “A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van.” A családommal már néhány éve így élünk.

Végzettségem szerint biológia-kémia szakos tanár vagyok. Szerettem a munkámat, de a közalkalmazotti lét kötöttségekkel járt, és gondtalan anyagi függetlenséggel sem kecsegtetett. Ez ösztönzött arra, hogy keressek egy olyan stabil munka- vagy vállalkozási lehetőséget, melyben a saját főnököm vagyok, tőlem függ üzletem irányítása, s egyúttal vagyoni helyzetemen is lendíthetek. Az új kihívások inkább inspiráltak, mintsem riasztottak.Több próbálkozás után ez a cég ébresztett rá a hálózatépítés igazi szépségére. Ma már 15 országban vannak munkatársaim (egyelőre 6.600 fő).
 


Jr. Gaál László - Sikertörténet

Jelenleg 27 éves vagyok, és 11 éves korom óta forgom az MLM világában. 11 éves voltam, amikor először vettem részt egy multinacionális vállalat magyarországi nagyrendezvényén. Amennyire furcsának tűnt az első találkozás azokkal az emberekkel, akik egymás sikerét hangosan ünnepelték, annyira megtetszett az a világ, ami a hálózatos értékesítéssel elérhetővé vált.


Szilágyiné Szőke Andrea és Szilágyi Dimitrij - Sikertörténet

Oly sokan vágynak egy más életre, szabadságra, elismerésre, sikerekre. De vajon miért nem történik változás az életükben? Hisszük, ahhoz, hogy a változások bekövetkezzenek, először döntésekre van szükség, ami mellett azután keményen ki kell tartani.
Mi 16 évvel ezelőtt hoztunk egy komoly döntést. Hogy miért?


Györe Marika és Géza - Sikertörténet

„Kapcsolatokat építünk, nem hálózatot.”
 
A Györe család négy tagja tíz évvel ezelőtt egy kispesti panellakásban élt hatvannyolc négyzetméteren. Marika 35, Géza 43 év után ment nyugdíjba a MÁV-tól. Marika családjában nemzedékek óta divat volt a vasutas szakma, ő maga adatrögzítőként kezdte, majd főfelügyelőként ment nyugdíjba. Férje, Géza kocsivizsgáló volt előbb Szolnokon, majd később felkerült Pestre, a Nyugati pályaudvarra. Ekkoriban autójuk egy 1200-as Zsiguli volt.


Berkics Miklós - Sikersztori

Berkics Miklós gyerekkora teljesen hétköznapi volt. Egy somogyi kis faluban nőtt fel, ott is járt iskolába. Szoba-konyhás szolgálati lakásban lakott, az iskola után a szőlőbe járt kapálni. Édesapja vasutas, édesanyja postai dolgozó volt. Ha annak idején nem találkozott volna a hálózatépítéssel, ma egy falusi vasútállomáson dolgozna vasutasként, hiszen apja után ő is a Magyar Államvasutaknál kezdett el dolgozni forgalmi szolgálattevőként. A kezdeti időkben jól is jött neki ez az állás, hiszen az esti szolgálat után vasutas-igazolványával csak vonatra szállt és bejárta a fél országot, hogy értékesítsen.


Jungné Kovács Krisztina - Sikersztori

Mottó: „Az aerodinamika törvényei szerint a dongó felépítése, alakja és arányai miatt alkalmatlan a repülésre. Mivel azonban a dongónak erről fogalma sincs, ezért vidáman repül.”

Tulajdonképpen az én történetem is úgy indult, mint a „tudatlan dongóé”, hiszen fogalmam sem volt arról 18 évvel ezelőtt, hogy mi az a hálózatépítés, és persze arról sem, hogy még mennyi tanulás vár rám ebben a szakmában. Egyszerűen csak „beléptem”, és máris egy új világ kapuja tárult fel előttem. Egy új, szabadabb, gazdagabb és egészségesebb világé.


 
Mai időjárás:
Max hőm.: 18 °C
 
Min hőm.: 8°C
 
 

Kos

Nagyon jól kezeled a konfliktusokat. Ha vitába keveredsz, mindig hallgasd meg beszélgetőpartnered véleményét is, mert ezáltal jobb lesz a kapcsolatotok.

További horoszkópok »